Egy tanítónéni honlapja

Olyan tartalmakat szeretnék itt közkinccsé tenni, amit mások is felhasználhatnak az óráikon. Különböző barkácstippeket, óravázlatokat szeretnék megosztani. Saját és kipróbált sütireceptjeimet is elérhetővé szeretném tenni mások számára.


hozzávalók 10 főre 

Hozzávalók a piskótához:

9 db. tojás
35 dkg cukor
14 evőkanál víz
1 cs. sütőpor
45 dkg liszt

Hozzávalók a krémhez:

2 cs. vaníliás pudingpor (amit főzni kell)
8 evőkanál cukor
8 dl tej
500 ml Hulala tejszín
2 citrom


elkészítés 

A piskóta elkészítése:

1. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a vizet, ezzel tovább  verjük, míg a cukor elolvad.
2. A masszához adjuk a lisztet és a sütőport.
3. Végül óvatosan hozzákeverjük a tojások kemény habbá vert fehérjét.
4. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük. (tűpróba) Én 22x40 cm-es tepsit használtam.
5. Teljesen kihűtjük.

A krém elkészítése:

1. A pudingot a cukorral együtt megfőzzük a 8 dl tejben és teljesen kihűtjük.
2. A Hulala tejszínt kemény habbá verjük és hozzákeverjük a kihűlt pudingot, a két citrom reszelt héját és levét.

3. A piskótát három részre vágjuk és metöltjük a krémmel. A piskóta tetejét is a krémmel vonjuk be.  Díszíthetjük tejszínhabbal.

sütési hőfok: 180 °C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 22x40 cm

kep066.jpg




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 5
Heti: 8
Havi: 24
Össz.: 9 449

Látogatottság növelés
Oldal: Sütireceptek
Egy tanítónéni honlapja - © 2008 - 2024 - andineni.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »